Lakásbérléssel kapcsolatos kellemetlenségek
Habár Dánia előkelő helyen áll a közbiztonságot és korrupciót illetően, azonban lakásbérlés kapcsán – főleg ha az magánszemélytől kerül kibérlésre – esetenként felmerülhet a csalás lehetősége is. Sajnos előfordult már, hogy valaki olyan szállásért utalt át százezres nagyságrendű összegeket ami igazából nem is létezik. Egy ilyen hiba akár az egész itt tartózkodásra is rányomja a bélyeget, ezért érdemes rendkívül körültekintőnek lenni, nehogy mi magunk is csalók áldozatává váljunk.
Az alábbiakban felsorolunk pár ál-hírdetéssel kapcsolatos árulkodó jelet, melyek közül ha bármelyiket észreveszitek, ne béreljétek ki a lakást!!!
- Túl szép, hogy igaz legyen: Az ilyen hirdetések – mint ahogy azt már korábban megtanulhattuk – általában nem is igazak. Mindenképp kerüljük el az ilyet!
- Szerződés nyelve: A bérleti szerződések minden esetben dán nyelvűek. Létezik hivatalos fordítás, azonban minden esetben csatolva kell legyen az eredeti, dán nyelvű verzió is. Ennek hiányában a szerződés nem felel meg a dán normáknak, így az országban nem hatályos, a bérlőt nem védik az állami és EU-s regulációk.
- Egy szerződés formai sajátosságai: Egy szerződésben minden esetben rögzítve van: a lakhely típusa (lakás, szoba stb.); a kiadó fél teljes neve és címe; az albérlő neve és az albérlet címe; a lakás pontos mérete és a szobák száma; hozzáférés közösségi helységekhez mint pl. mosoda, bringatároló, pincehelység, sufni, garázs, kert; a lakhely felszereltsége; a kaució és a lakbér pontos összege tételekre bontva; rezsi tételekre bontva. Erre a linkre kattintva egy dán bérleti szerződés mintát találtok.
- Pénz átutalásának módja: Ha a kiadó fél Western Union vagy más pénzküldő szolgálaton keresztül kéri átutalni a pénzt, semmiképp se utaljunk, átverés (szinte kivétel nélkül mind)!
- Kiadó fél bankszámlája: Árulkodó jel, ha a szobát/lakást kiadó személy bankszámlája nem dán, vagy ha a bankszámla más nevén van, mint a szerződésen szereplő személy neve (gyakori, hogy valamely rokon számlájára kérik utalni a pénzt, főleg Angliába és Írországba).
- A kiadó személye: EU-n kívüli állampolgárság, és/vagy nem abban a városban lakik ahol a kiadó lakás van és postán akarja átküldeni a kulcsokat, kerülve a személyes találkozót. (Az még önmagában nem jelent semmi biztosítékot ha küld/kérünk egy fotót valamely személyes okiratáról, sajnos manapság rengeteg, kiváló minőségű hamis igazolványt lehet találni a neten.)
- Egy összegű befizetés: Ha a leendő főbérlő erősködik, hogy előzetesen, egy összegben kell fizetni a lakhelyre történő beköltözésért, valószínűleg a pénzünkre pályázik – anélkül, hogy bármit is adna érte. Soha se utaljunk egy összegben! Mindig egyezzünk meg egy előlegben, mely összeg maximuma a teljes fizetendő ár (deposit+1. havi lakbér) legfeljebb 50-60 %-a. A fennmaradó részt a lakásba/szobába történő beköltözés után juttassuk el a főbérlőnek, így ha hoppon is maradunk, legalább nem az egész pénzt bukjuk.
- A kiadó viselkedése: Azok akik eddig csalás áldozataivá váltak, a legtöbb esetben arról számoltak be, hogy a kiadó magatartása sürgető volt és azt akarta, hogy minél előbb utaljanak. Még különösebb ha ezt több beszélgetés alkalmával is említi. Gondoljunk bele abba, hogy Dániában egy olyan embernek aki ki akarja adni a lakását, rendkívül egyszerű dolga van. Hatalmas kereslet van a piacon a kiadó lakások iránt. Egy kiadónak nem érdeke, hogy sürgessen bárkit is, mert 110%, hogy ki tudja adni a lakhelyet, nem kell fölöslegesen energiát beleölnie. Az más kérdés, ha a legelején tájékoztat egyszer, hogy hosszú a várólista, vagy hogy mások is érdeklődnek, ez sajnos nem ritka errefelé.
Habár ez a cikk nem fest túl szép képet a dániai lakásbérléssel kapcsolatban, szerencsére az esetek túlnyomó részében becsületes főbérlőkkel találkozhatunk. Kis körültekintéssel és gondolkodással rengeteg kellemetlenséget és időt spórolhatunk meg magunknak.
Továbbá minden leendő albérlő figyelmébe ajánlanám a lakás-közvetítő cégek által kínált lakhelyeket, mert az ő esetükben szinte 0 az esély arra, hogy átverik az albérlőt.
Ezen a linken pedig egy olyan oldal található ahol össze van gyűjtve az összes lakásbérléssel kapcsolatos törvények, rendeletek és határozatok, melyeket a lakhelyet kiadóknak be kell tartania.
Tapasztalt munkatársaink készséggel állnak rendelkezésedre, ha egy szerződéssel kapcsolatban kétségeid vannak és szükséged lenne a tanácsunkra az albérletet illetően. Kapcsolatba léphetsz velük az alábbi információkérő gomb segítségével vagy sürgős esetekben hívd a (0045)22 77 68 87 – es telefonszámot!
INFORMÁCIÓKÉRÉS A SCEDA-TÓL
ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.